Amint elértem a kastély területét, valamiért bekapcsolt a veszélyérzetem. Ezért lassítottam és felmásztam az egyik fára. Majd ott folytattam utam hangtalanul, mivel az avar recsegne a lábam alatt.

Alig haladtam 5 fányit előre, 2 alakot láttam elsuhanni nem sokkal előrébb. Amikor megálltam megcsapott az illatuk. David és Drew. Pont, amikor eljutott a tudatomig a felismerés akkor léptek be a házba.

-      A franc esne beléjük. – mérgelődtem és elindultam a titkos járathoz.

Bemásztam és máris a könyvtárban voltam.

-      Ki kell találnom valamit. – motyogtam és fel alá mászkáltam. – Csak úgy árad belőlem Emmett illata. – szagoltam meg a felsőm és máris bekúszott a tudatomba az előbbi találkozásunk képe, de gyorsan elhessegettem. – Megvan. – ötlött a fejembe egy megoldás, bár elég durva volt.

Elindultam kifelé a titkos ajtón és elsuhantam egy bizonyos távig a háztól. Ott megálltam és egyszerűen csak belemélyesztettem a karmaim a nyakamba és végigszántottam a mellkasomon. Pokolian fájt és nem bírtam ki üvöltés nélkül. Az ingem cafatai és a vérem hullott az avarra. Elindultam visszafelé és közben egy jókorát beleharaptam a bal karomba, amitől robbant a csont is. Elég hatásosra sikerült.

Felvonszoltam magam a lépcsőn és beestem a bejárati ajtón. Már elég sok vért vesztettem, ezért elterültem a padlón és tompán érzékeltem a külvilágot, mert a tudatomban csak a saját magam okozott sebeim lüktető és égő érzése fészkelte be magát.

Pont akkor értem a lépcső tetejéhez, amikor a srácok fel akartak jönni. Carol is odaért mellém és kacsintva egyet, rögtön Drew karjaiba omlott. Én pedig lassan lépdeltem lefelé, hogy David kiélvezhesse a látványt. Nagyot nyelve húzott magához.

-      Gyönyörű vagy! Mi lenne, ha elmennénk… - kezdte, de beléfojtottam a szót egy csókkal. - Szóval más terveid vannak? - kérdezte sunyin.

Bólintottam. Közben majdnem elrohantam, de muszáj volt kitartanom.

Éppen indultunk volna a szobám felé, amikor beestél az ajtón.

-      Úristen! Mi történt? Jól vagy? - rohantam oda hozzád és próbáltalak talpra állítani.

Mivel úgy látszott, hogy nem vagy eszméletednél, felkaptalak és a szobád felé rohantam. Carol is vetett egy aggódó pillantást, de aztán, hogy le ne bukjunk, folytatta Drew-vel amit elkezdett.

A szobádba érve leraktalak az ágyra és elkezdtem leápolni a sebeidet.

Amikor megéreztem a fertőtlenítő alkohol mardosó illatát kinyitottam a szemeim. Örömmel tapasztaltam, hogy puhán fekszem és csak te vagy mellettem.

-      Nah milyen a tervem? – vigyorogtam fáradtan és fintorogva a maró érzéstől a sebeim körül.

-      Te nem vagy normális! Tudod, hogy aggódtam érted? - ordítottam le a fejed.

-      Köszike. - vigyorogtam. - Azt kéne mondanom, hogy összetalálkoztam Emmett-ékkel és hát helybenhagytak. De ez elég szemét, bár így máskor már nem keltenék gyanút. Mit gondolsz erről? - kérdeztem, de hirtelen erőtlenség fogott el és majdnem visszaájultam a tudatlanság puha világába.

-      Jajj ne! Gaby! Térj magadhoz! A francba! - rohantam vizes borogatásért. Ahogy visszaértem már volta még valaki a szobában.

-      Carol? Te nem Drew-t foglalod le? Mi történt? – kérdeztem, amikor belépett a szobába.

-      A srácok el akarnak menni megölni Cullen-éket. - válaszolta tömören és közben Gaby-t figyelte.

-      Valahogy meg kell akadályoznunk! De hogyan? - kezdtem el járkálni.

-      Nem ők voltak. – szólaltam meg. – Egy szőke copfos hajú pasi támadott meg. Tudod Sarah, James. – néztem rád olyan szemekkel, hogy nehogy ne merj emlékezni.

-      Kinyírom! Vagyis… hagyjuk meg a srácoknak… - vigyorodtam el és elindultam az ajtó felé. - Apropó, szerintem beszélnetek kellene valamiről! - fordultam vissza egy pillanatra. - Aztán ki ne nyírjátok egymást! - és kimentem a szobából.

-      Miről kéne beszélnünk? – néztem furcsán Carol-ra.

-      Sahm elmondta, hogy miért vagytok itt és miért flörtöltél Drew-vel. Biztos, hogy nem jön be neked? Mondjuk… már úgyis mindegy. Ha már meg kell ölnünk őket. - suttogta a nő és közben az ajtó felé tekintgetett.

-      Egyszer kivágom a nyelvét esküszöm. – forgattam a szemem. – Egyébként pedig nem tetszik, csak téged akartalak vele bosszantani, mert eléggé gonosz voltál velünk. – néztem rá. – Én nagyon szeretem a párom. Most is nála voltam kint, Emmett Cullen. Ezt az egész öncsonkítást is azért csináltam, hogy az illatát ne vegyék észre. – vallottam be neki a történteket.

-      Értem. Hát akkor nemsokára újra együtt lehetsz vele. Ugyanis, ha minden jól megy, Sahm nemsokára kinyírja David-et. - folytatta halkan Carol.

-      Nem örülök ennek az egésznek, de a világ érdekében kell tenni. Mert ha tényleg igaz a legenda, akkor vége lesz mindennek. – néztem rá és bíztatás képpen elmosolyodtam.

-      És talán találok egy rendes vámpírt magamnak. - viszonozta boldogan.

-      Nem talán, biztos. – mosolyogtamm de ekkor felnyikkantam, mert meghúztam a harapott karom. – Remélem David-ék tényleg James-et kapják el, mert különben nem volt értelme széttépni magam.

-      Reménykedjünk benne. De ha nem baj, én most megyek és kigondolom, hogyan foglaljam le Drew-et. Majd találkozunk. Szia. - ment ki a szobából.

-      Szia. – mondtam a csukott ajtót bámulva.

Miközben ti fent beszélgettetek, én elküldtem a srácokat James megölésére.

Aztán gyorsan felrohantam, hogy segítséget kérjek tőled.

-      Hugi! Megtennél valamit nekem? - nézek rád boci szemekkel.

-      Ajaj ez a nézés. – vigyorodtam el. – Nah kivele.

-      Szeretném meglátogatni Edward-ot. Fedeznél? - kérlek meg.

-      Ohh, persze. – mosolyodok el. – Ha összefutsz Emmettel meg ne emlísd neki ezt az öncsonkításos akciómat, csak azt mond neki, hogy üzenem hogy szeretem.

-      Köszönöm. Akkor mentem is. Sietek amennyire csak tudok. - öleltelek meg és már a könyvtárban is voltam.