Egy idegen nő ült mellettem. Megijedtem és hátrább akartam húzódni, de mivel egy kanapén voltam leestem róla és feljajdultam.

-     Ne félj, nem akarlak bántani. Én Mrs. Cullen vagyok, de szólítsd csak Esme-nek. - felsegített a földről

-     Köszönöm. - eresztettem meg egy halvány mosolyt.

-     Edward nagyon aggódott érted. Mindjárt szólok is neki. - és már indult volna, de az ajtóban még visszafordult. - Apukád úgy tudja, hogy tanulmányi kiránduláson vagytok pár napig… Szóval nyugodtan helyezd magad kényelembe. - mondta aztán tényleg kiment.

Pár pillanat múlva Edward rontott be a szobába, és ahogy meglátott a karjaiba zárt és megcsókolt.

Megint elkezdtem zokogni és a vállára borulva sírtam.

-     Edward. Nem tudom mi történt. A szemem más lett. Fél perc alatt kiértem az erdőből. És amikor megtámadott egy medve, úgy megütöttem, hogy repült 100 métert és meghalt. Félek. Mi történt velem? - néztem rá értetlenül. Letörölte a könnyeimet.

-     Mindent elmagyarázok, csak ne sírj, kérlek. Szeretlek. - csókolt meg újra.

Hirtelen benyitott valaki és mi szétrebbentünk.

-     Elnézést a zavarásért. De Sarah-nak ennie kell valamit. - szólt egy számomra ismeretlen férfi.

-     Rendben Carlisle. Mindjárt megyünk. Csak előbb még néhány dolgot el kell mondjak Sahm-nek.

A férfi bólintott, majd rám mosolygott és kiment.

Edward megfogta a kezem, odavezetett a kanapéhoz és leültetett rá.

-     Hol is kezdjem…- kezdte.

-     Talán az elején?- szólaltam meg mire felkapta a fejét és komolyan nézett rám.

-     Ez most nem vicc. Ha Alice nem jósolja meg, hogy mi fog történni, nem találunk meg, akkor már nem tudom, mi lenne veled. - simogatta meg az arcomat.

-     Sajnálom. - hajtottam le a fejemet és felsóhajtottam. - Kérlek mond el, amit tudnom kell.

-     Carlisle és én úgy gondoljuk… vagyis tudjuk, hogy vámpír lettél. - kezdte mire felkaptam a fejem. - Még nem derült ki ez hogyan történhetett, de Gaby-val is valami hasonló történhetett, ugyanis hajnalban Emmett hozta ide őt a karjában. Nem tudsz róla, hogy valaki a családtokból vámpír lett volna? - nézett rám fürkészően.

Megráztam a fejem.

-     Szóval… Vámpír lettél, de nem közönséges vámpír… Mivel nem ettél húst, a szervezeted legyengült és most jött elő a hús iránti igényed. Helyesbítek! Nem hús, hanem vér. - folytatta.

-     De én nem fogok… - kezdtem tiltakozni, de befogta a számat.

-     Muszáj lesz állati vért innod, hogy ne gyengülj el teljesen és ne halj meg! Akár beléd tuszkolom minden egyes alkalommal, de inni fogsz! - mondta szigorúan, én pedig nem tehetem mást beletörődtem a soromba.

-     Gyere! Bemutatlak a többieknek. Vagyis Esme-nek és Carlisle-nek. - tolt ki a szobából.

-     Családi kupaktanács! - kiáltotta el magát és fél másodpercen belül, mindenki körülöttünk volt. Kicsit nyugtalanított, hogy mindenki engem bámul, de aztán valami csoda folytán kezdtem megnyugodni. Aztán ránéztem Alice-re aki éppen Jasper-re mosolygott rá. Megértettem, hogy a fiú nyugtatott meg a képességével.

-     Család, bemutatom nektek Sarah-t. Vagyis barátoknak Sahm. Szóval mostantól mindenki úgy hívja. - aztán rám kacsintott.

-     Carlisle vagyok. - lépett hozzám kezet fogni a férfi, aki az előbb szólt, hogy ennem kéne. - Üdv a családban. - mondta mire elpirultam.

-     Én már bemutatkoztam az előbb… - ölelt meg Mrs. Cullen.

-     Esme ugye? - kérdeztem mosolyogva, mire bólintott.

-     Minket pedig már ismersz. - mosolygott rám Alice és Jasper.

-     Gaby-val mi van? - kérdeztem aggódva.

A többiek összenéztek.

-     Az a helyzet, hogy még alszik. Agyrázkódást szenvedett és muszáj volt beadnom neki egy kis adag altatót. - magyarázta Carlisle.

-     Értem. De legalább él. - sóhajtottam fel és Edward-hoz bújtam.

-     Megkérhetlek titeket, hogy ne mondjátok el neki, hogy mi történt? Nem akarom, hogy még rosszabb állapotba kerüljön. - néztem körbe.

Edward már szólásra nyitotta a száját, amikor Emmett tűnt fel és elém lépett.

-     Felébredt és látni akar. - mondta. - A tőled jobbra lévő szoba.

Elkezdtem futni és megint fél másodperc alatt ott voltam.

-     Huh… - támaszkodtam a falnak. - Ezt még meg kell szoknom.

-     Gyorsan tanulsz. - vigyorgott rám Edward és a derekamat átölelve kísért be a szobába.

Mikor megláttalak odafutottam és megöleltelek.

-     Annyira aggódtam érted. - kezdtem el sírni és majdnem megfojtottalak. - Mi történt veled? - néztem a szemedbe, ami már nem az eredeti színében pompázott. A régen topáz színű szemed, most hozzám hasonlóan zafír árnyalatba mentek át.

-     Hát tudod… - kezdtem bizonytalan hangon és elszégyelltem magam az ágyban fekve. Közben a fiúk szépen eltávoztak a szobából kettesben hagyva minket. - Amikor Emmett elmondta eléggé nem tudom mi történt elszakadt bennem valami. Hirtelen éreztem félelmet, haragot és alig kaptam levegőt, olyan hihetetlen hazugságnak tűnt. Aztán elmentem az ablakomig és kihajoltam rajta friss levegőért, de a kezem megcsúszott a vizes párkányon és kiestem. - halkultam el a végére.

-     Ez az egész olyan hihetetlen. Én azt hittem ez csak a TV-ben létezik. - ráztam a fejem erőtlenül. - Most meg már én is részese lettem.

-     Mi lesz ezután? - néztem rád esdeklő pillantással, bíztam benned, te voltál az idősebb.

-     Esme, vagyis Edwardék anyukája azt mondta, apa úgy tudja, hogy tanulmányi kiránduláson vagyunk. Addig kitaláljuk mi lesz ezután. De szerintem először is jó lenne, ha Te is megismernéd Edward szüleit. - mosolyogtam rád bíztatóan.

-     Huh, ez jó, ha Charlie legalább nem gyanakszik. - könnyebbültem meg. - És kedvesek ők? - keltem ki az ágyból hirtelen, de vissza is huppantam.

-     Hej! Vigyázz! Semmi hirtelen mozdulat. - termetten ott melletted. - Amúgy igen. Nagyon kedvesek. - mondtam mire Edward átkarolt, aztán Emmett is belépett a szobába.

-     Jól vagy? - ült le melléd, Te pedig a vállára hajtottad a fejed. Én pedig már elő is vettem a mobilom és lefényképeztem ezt az idilli pillanatot.

-     Hé! - kiáltottam fel és az arcom elé raktam védelmezőleg a kezem. - Nem ér!

-     Dehogynem! - vigyorodtam el és mi is leültünk mellétek. - Csíz! - és már kész is volt az újabb kép.

-     Igaz most már szépek vagyunk, van értelme fotózni. Nem törik be a lencse. - nevettem.

-     Hogy mondhatsz ilyet? - nézett rám rosszallóan Emmett. - Eddig is nagyon szépek voltatok.

-     Persze-persze. - álltam fel és kiindultam. - Kíváncsi vagyok a szüleitekre. - mosolyogtam, de belül eléggé féltem.